2024. ápr. 18., csütörtök
benes1

Bénes Laci bemutatkozott a Bundesligában!

2017.3.20. 10:25
Szilvássy József

Amiről oly sokáig álmodozott, s amire csaknem egy éve várt, múlt vasárnap valóra vált. A doborgazi tehetséges focista a Borussia Mönchendgladbach -- Bayern München német élvonalbeli bajnoki mérkőzés 81. percében pályára lépett!

Lámpaláz nélkül játszott, de a minimális vereséget (0:1) neki sem sikerült elhárítani. Ennek ellenére a teljesítménye biztató volt. Laci gyermekkorában Somorján és a DAC csapatában játszott, onnan igazolt Győrbe. A Rába parti városban figyeltek fel rá a zsolnai szakvezetők, akik leigazolták őt az MŠK Žilina első ligás csapatába, ahol tizennyolc éves korában érett játékkal mutatkozott be a Fortuna Ligában, rövidesen csapatának erőssége lett. Innen tavaly a bundesligás Borussia Mönchengladbach igazolta le, 5,5 millió euróért. Ekkora összeget idáig egyetlen szlovákiai játékosért sem fizettek. Laci az elmúlt esztendőben többször sérült volt, ami nehezítette a beilleszkedését, de miután felépült, bekerült az első csapat keretébe. Két kupameccsen jutott szóhoz, vasárnap pedig a Bundesligában is bemutatkozott. Reméljük, mielőbb alapember lesz a csapatában. Kivételes tehetsége és szorgalma révén ezt a célt is rövidesen elérheti!

Laszlo+Benes+Borussia+Moenchengladbach+Team+AY1wDwUEVZBl

Copyright © 2024 Somorjai