2024. már. 29., péntek
vita12

A VITA HUMANA Központ megnyitója

2017.9.13. 10:01
Bándy Katalin

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeink!

Engedjék meg, hogy a VITA HUMANA polgári társulás nevében tisztelettel és szeretettel köszöntsem Önöket A VITA HUMANA Központ megnyitója alkalmából.

Külön szeretném megköszönni partnereink és támogatóink képviselőinek jelenlétét, mellyel megtisztelték rendezvényünket.

A VITA HUMANA pt. 2011. március 25-én alakult meg az emberek és az egész emberiség életének javítása, az élet támogatása és védelme, a fiatalok és felnőttek komplex nevelése céljából, kulturális-közösségi és nevelő-művelő aktivitások által. Célja továbbá az emberi élet védelme a negatív befolyásokkal szemben, védelmezni és támogatni az emberi életet a megfoganástól a természetes halálig.

vita13

A megalakulás után néhány hónappal döbbentünk csak rá, milyen szép születésnapi dátumot kapott a szervezet, hiszen március 25. a megfogant életek világnapja.

A polgári társulás tagjai, mely 10 fő körül mozog, közösen szervezik meg önkéntesek segítségével rendezvényeinket. Ezek közül fontos kiemelni a március 25-e (Megfogant életek világnapja) alkalmából városszerte és az iskolákban osztott fehér szalag osztását, a Családi pikniket, az ádventi koszorúk készítését és a betlehemes játék előadást, melyet a somorjai római katolikus plébániával közösen szervezünk most már hagyományosan 6. éve.

Ez a központ otthont kíván nyújtani a természetes családtervezés egyik formájárnak, a Billings-módszer oktatásának és a Teen-STAR nevezetű, Amerikából származó, fiataloknak szóló szexuál-pedagógiai programnak, melynek a magyar lakta területeken való meghonosítása még éppen zajlik (oktatók képzése, fordítás). Ezen képzésekre már képzett oktatókkal rendelkezünk, illetve képzésük folyamatban van.

A Központ talákozási helyet biztosít lelki közösségeknek is pl.: Anyák imái közösségnek, Mécs házas közösségnek, VITA HUMANA baráti köre énekkarnak.

A hétköznap délelőttök folyamán már 8 éve heti rendszerességgel sikeresen folyik a Babazene program, mely csecsemőkorú gyermekektől egészen a 3-4 éves korúig várja a legkisebbeket kísérőikkel. Szükségét láttuk, hogy ezen tevékenységünkkel kapcsolatosan egy gyűjtemény ( „Zsipp-zsupp, Hojda-hojda”) is napvilágot lásson, melynek mostanra már a folytatása is megjelent. Így az énekelgetést és mondókázást kicsik és nagyok együtt folytathatják otthon a kétnyelvű illusztrált dalos és mondókás könyv és hangzó lemez segítségével a VITA HUMANA kiadásában.

A Babazeneórák mellett 2017. júliusa óta Világi Veronika oktató személyében német-angol nyelvű kurzusok várják a 3-11 éveseket. Kézműves foglalkozások is fűszerezik még a Központ hangulatát Morozjuk Judit segítségével.

Köszönöm az elmúlt 6 év munkáját, támogatását minden kedves munkatársnak, önkéntes segítőnek és a támogatóink önzetlen segítségét!

Munkatársaimmal együtt minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a VITA HUMANA Központ minden ember javára váljék, aki itt megfordul, hogy közösségformáló, kedves találkozási helye legyen Somorja és vidéke lakosainak!

További információkról web-oldalunkon értesülhetnek: www.vitahumana.org

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Bándy Katalin

A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
A VITA HUMANA Központ megnyitója
Copyright © 2024 Somorjai